Mary Jackson


Mary Jackson

Mary Jackson – más néven MJ – 2006. február 19-én született, Isidora és Richard Jackson gyermeke. Volt egy nővére, Emma, akit korán elvesztettek, illetve van egy öccse, Edan. Szülei mugliszületésűek, mindketten a Hugrabugba jártak; Ginny Weasley és Luna Lovegood évfolyamtársai voltak. Édesanyja részéről családjukat egy kolkhiszi varázslónőhöz, Médeiahoz vezetik vissza, Isidora nővére (aki a Hollóhátot gyarapította) róla kapta a nevét. Anyai nagymamáját Lédának hívják. Szintén anyai ágon, generációról generációra öröklődött a jövőbelátás képessége is – Médeia, Isidora valamint Mary is látnok.

A Teszlek Süveg 2017. szeptember 1-jén, nagynénjéhez hasonlóan a Hollóhátba osztotta be, ám ez senki sem okozott meglepetést. Mary azóta szeretett olvasni és tanulni, amióta az eszét tudta, éppen ezért a szülei számára nem volt kétséges, hogy hollóhátas lesz.

Pálcája suhogós fűzfa – kitűnő anyag a jövendőmondáshoz –, magja egyszarvúszőr, patrónusa pedig bagoly, mely Pallasz Athéné, a bölcsesség görög istennőjének szent állata is.

A vonatúton ismerkedett meg Albus Potterrel és John White-tal, akiket rögvest megkedvelt, kis csapatuk azonban hamar kiegészült egy negyedik taggal Scorpius Malfoy személyében.


Mary Az utolsó lélekőrző idején

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése