SPOILER a lélekőrzőig!!!
Annak idején, amikor nekikezdtem a sorozatnak, készítettem néhány tervet és vázlatot, de persze ahogy teltek az évek, és én magam is felnőttem, nemcsak Alék, meggondoltam magam. Vannak olyan ötleteim, amik már BIZTOSAN nem fognak megvalósulni, most viszont örömmel megosztom őket veletek. :)
- Mary Jackson eredetileg egyke lett volna, teljesen véletlenül adtam neki testvéreket Az utolsó tűzmágusban, s bevallom, csak nemrégiben jöttem rá erre a végzetes hibámra. Ugyanígy jártam Isidora Jacksonnal is, akinek csak a nővérére emlékeztem, most meg kiderült, hogy több testvére is van.
- Albus az első tervek szerint nem barátkozott volna össze Scorpiusszal, John White pedig állandó szereplő lett volna.
- Maryt és Johnt értelemszerűen Hermionéról és Ronról mintáztam.
- Lily Luna Potter a hetedik kötet epilógusában, ami "x" évvel később játszódott volna, John White felesége lett volna. Mivel Johntól "könnyes" búcsút vettünk a vízmágusban, ez sosem fog megvalósulni.
- Ten-ten nővére, Sakura életben maradt volna a vízmágusban, és később a mardekáros Thomas Hitchenshez ment volna feleségül.
- Charlie valamint a gyermekei túlélték volna a háborút, egyáltalán nem foglalkoztam velük.
- Violette Deneuve, a mi halhatatlan árnylidércünk Fred Weasley felesége lett volna. Külön érdekesség, hogy a kezdeti tervek szerint tényleg egy átlagos lány volt, és a legelső gondolatom az volt, hogy tökéletes barátnő Albus számára. :) Ez utóbbi azonban azért sem valósulhatott meg, mert akkoriban úgy véltem, Ten-ten a legjobb választás Albus mellé (mint barátnő és mint feleség).
- Lupus Malfoy, akinek Anna Ambrus a menyasszonya, Alice Longbottomot vette volna el.
- Rose életben maradt volna, és összeházasodott volna Scorpiusszal. (Bocsánat, Rose/Scorp rajongók, az én szívem is összetört...) És ha már Rose, már említettem az egyik véleménynél, az újabb tervek szerint akkor Mary halt volna meg. Az utolsó pillanatokban gondoltam meg magam. (Kb annál a résznél, amikor leírtam Rose nevét...)
- Annelise Wright az első tervek szerint életben maradt volna a hetedik kötetig, a végső csatában vesztette volna életét.
- Riccardo Nott (Theodore Nott és Phaedra Nott fia) valamint Paige Zambini (Blaise Zambini és Pansy Parkinson gyermeke) összeházasodtak volna.
- Hugo Weasleynek eredetileg Cybele Zambinit szántam (Blaise és Daphne lányát), de ez is megváltozott.
- Geneviève először Emily volt, sőt Az utolsó lélekőrző második fejezetében is ezen a néven szerepelt, de megtetszett a Geneviève név is, és nem tudtam dönteni. Végül anya segített, és ő javasolta, hogy legyen inkább Geneviève. Nem bántam meg, hogy hallgattam rá. ^^
- Az első tervek szerint Benjamin nem létezett volna, csak Elizabeth, akit amúgy nem is Elizabethnek hívtak volna. SŐT! A legelső tervek szerint Cecilyék sem léteztek volna. Az az ág, amit akkor megterveztem, lett volna Benjamin és Elizabeth ága. Ha jól emlékszem, a Raymond név már akkor is adott volt, de sok gyermeke lett volna (a Megan névben biztos vagyok, illetve a Sophiában is), és a hetedik kötet környékén derült volna ki, hogy valójában létezik még ez az eltitkolt Potter-ág. Vagy a végén, vagy az epilógusban. :)
- Victoire Weasley sorsa eleve elrendeltetett volt, már akkor tudtam, hogy meghal, amikor nekikezdtem az első fejezetnek, DE az első tervek szerint nem Avada Kedavra végzett volna vele, hanem levetette volna magát egy szikláról. (Ne kérdezzétek az okát, kicsit másképp alakult volna a tűzmágus vége.)
- Az első tervek szerint Lily Potter lett volna az utolsó tűzmágus, de nagyon gyorsan megváltoztattam a döntésemet. :)
- Alice Longbottom eredetileg Hannah Abbott gyermeke lett volna, azonban Rowling nyilatkozata után (miszerint Neville-nek és Hannah-nak biztosan nincs gyermeke 2014 környékén) megváltoztattam ezt.
- Juliette Malfoy először nem halt volna meg a vízmágusban, aztán elhatároztam, hogy mégis, ám akkor Odette végzett volna vele, nem Almiro.
- Adelinda meghalt a vízmágusban (ez nem tudom, mennyire volt egyértelmű a fejezetből), Violette ölte meg. DE a legelső tervek szerint Almiro személyesen végzett volna vele. Külön érdekesség, hogy Adelindát és Almirót a Star Warsból mintáztam Padméról és Anakinról. :) Bár ez lehet, hogy nyilvánvaló, mert mindig őket használtam a képeknél. :D
- Mary és James sosem szakítottak volna (ugye ez a lélekőrzőben történt), de egyszer kacérkodtam a gondolattal, hogy Albus és Mary... Utána gyorsan letettem róla. Vannak, akik között nem lehet több barátságnál, Albus és Mary ilyenek.
- Az utolsó vízmágusban egy jelenet erejéig azt hihettük, hogy Albus és Odette közelebb kerülnek egymáshoz, aztán kiderült, hogy valójában Violette bújt a Cornaro-lány bőrébe... Nos, először úgy terveztem, hogy Odette tényleg Odette, és nem Violette. Ez lett volna az egyik kiváltó ok a Brian-Albus közötti rivalizálásnak. SŐT! Odáig is merészkedtem, hogy már azt tervezgettem, hogy egymásba szeretnek... Őrült vagyok, igaz? :D
- Annelise Wright és Jesse Smith (emlékeztek még rá? :D) összeházasodtak volna a végső csata előtt.
- Ayden sokáig nem létezett, aztán amikor kitaláltam, úgy gondoltam, hogy lenne egy kis rivalizálás közte meg Albus között. Esetleg hogy Ayden is vízmágus, és ez lenne az egyik nagy probléma a negyedik kötetben. Végül letettem róla. Ó, és Ayden gonosz lett volna, velejéig romlott, és TÉNYLEG meghalt volna (Voldemorttal együtt, természetesen) a negyedik kötetben.
- A hetedik kötet címe sokáig Az utolsó árny volt.
- Hugrabug Helga Mardekár Malazár felesége lett volna, miközben Griffendél Godricot szereti. Egy másik változatban lett volna egy törvénytelen gyermeke Godrictól, s így vezettem volna le az utolsó levegőmágus-ágát.
- Az első tervek szerint a Mester férfi lett volna, de utána nagyon hamar rájöttem, hogy nőnek kell lennie. :)
- Dana Dursley nagyobb szerepet kapott volna (ő ugye Dudley lánya), sőt lett volna még egy testvére, Zara Dursley is, aki szintén boszorkány. Az Átkozott boszorkák című film főszereplőiről (a gyermekkori énjükről) mintáztam őket.
- Az utolsó lélekőrző Scorpius Malfoy lett volna az elfeledett Charmyn Malfoy (leánykori nevén Potter)-ág által. Most már tartunk ott a lélekőrzőben, hogy nyugodtan kijelenthessem, Scorpius BIZTOSAN nem az utolsó lélekőrző. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése