1. felvonás
Sosem meséltem még, hogyan született meg az Utolsók sorozat ötlete. Az utolsó tűzmágus 2010. augusztus 21-én került fel a Merengőre, azelőtt egy-két nappal estem neki az első fejezet írásának, s körülbelül egy délután alatt fejeztem be.
Minden azzal kezdődött, hogy a Lumoson (ma már Csodaidők néven) megismerkedtem egy nagyon kedves lánnyal, kate_evansszel (Merengőn Katy96 néven), és végül MSN-en beszélgetni kezdtünk. :) Ha jól emlékszem, rögtön az első kérdések között merült fel az is, hogy én nem írok-e valamilyen fanfictiont. (Úgy ismerkedtünk meg, hogy véleményeztem a történeteit. :))
Fontos rólam tudni, hogy én nem fanfictionökkel indítottam, hanem saját történetekkel, és igazából egészen eddig a kérdésig meg sem fordult a fejemben, hogy Harry Potter vagy bármilyen más témában írjak valamit, a válaszom azonban az volt, hogyha írnék is, akkor új generációs történetet, s a legnagyobb problémám nem is ez, hanem a helyesírás. Tizenhárom éves voltam, természetesen nem rendelkeztem tökéletes helyesírással, ahogy mind a mai napig hibázok itt-ott. :) És akkor Katie felajánlotta, hogy bétázik nekem. :) Onnantól kezdve nem telt bele egy órába, már meg is nyitottam egy Word-dokumentumot és nekiestem Albuséknak. Nemigazán tudtam, hova szeretnék kilyukadni, csak az járt a fejemben, hogy az epilógus után veszem fel a fonalat, s Albus Potter, akit már akkor nagyon imádtam, mikor először olvastam a hetedik kötetet, útban van a Roxfort felé.
Az első fejezet amolyan ízelítőnek készült. Még címe sem volt a történetnek, mikor befejeztem, de rögtön tudtam bizonyos dolgokat: Albus hollóhátas lesz, mert meglepetést szerettem volna okozni az olvasónak, mivel az epilógust olvasván csak két lehetőség merül fel bennünk, a Griffendél illetve a Mardekár, továbbá lesz két barátja, mint az apjának. Érdekesség, hogy az első tervek között nem szerepelt, hogy John White ennyire eltávolódik majd a csapattól, ahogy az sem szerepelt, hogy Scorpius Malfoy közelebb kerül hozzájuk. SŐT! Scorpius Malfoy beosztásáról is csak az adott bekezdésnél hoztam meg a végső döntést, eredetileg Mardekárba került volna. :)
Érdekesség még továbbá az is, hogy Mary macskája, Kate először tényleg csak egy macska volt, aki Katie-ről, a bétámról kapta a nevét. Ki szerettem volna fejezni valamilyen módon a hálámat, hogy segít nekem, aztán hirtelen azon kaptam magam, hogy Maryn keresztül elmesélem, hogyan is került a cicus a Jackson családhoz, és akkor már tudtam, hogy Kate hús-vér ember lesz. De arról még mindig nem tudtam, milyen szerepet szánok neki.
A beosztás során említett nevekről... Nos, fiatal voltam, egyiknek sem szántam nagy szerepet. Anna Ambrus azért született meg, mert el kellett valakivel kezdenem a névsort. A-betűs vezetéknevet kerestem, Google-ba gépeltem be, s ha jól emlékszem, az első találatok között volt az Ambrus név. Az Anna valahogy illett hozzá. :) Jules Bright csak úgy lett, látszik is, hogy nem annyira fontos karakter, Paddy Boot pedig Terry Boot fia lett (a Paddy nevet A kék lagúna című filmből vettem, aznap terveztem megnézni :D). Alice sem játszott fontos szerepet eleinte, csak szerettem volna, hogy legyen egy lánya Neville-nek, s az nem is volt kérdéses számomra, hogy az édesanyja után nevezné el. :)
Ami Maryt és Johnt illeti... Mint említettem, a kezdetek kezdetén semmit sem dolgoztam ki, csak nekikezdtem és haladtam valamerre... Sokan Maryben Hermionét, Johnban pedig Ront látják. Nos, akkor szerintem én is így gondoltam. :)
Zárásképpen pedig egy kicsit mesélnék a címről is! :) Az utolsó tűzmágus, ezt adtam az első kötetnek. Különlegeset szerettem volna, s akkoriban olvastam egy regényt, aminek a címe szintén úgy kezdődött, hogy Az utolsó... :) És akkor valahogy összeraktam: Az utolsó tűzmágus. :) Arról viszont fogalmam sem volt, kit illet ez az elnevezés, és bevallom őszintén, egészen addig a fejezetig nem is sejtettem, amíg Kate meg nem mutatkozott Albusék előtt emberi formájában. Akkor döntöttem el, hogy Kate Juliette és Harry lánya lesz, s hogy ő lesz az utolsó tűzmágus, továbbá hogy először azt fogják hinni, hogy a kis Lily az. :)
Hát így kezdődött... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése