Drusilla
Drusilla Az utolsó lélekőrző 30. fejezetében szerepel először. Feltehetőleg hibrid, ugyanis úgy mutatkozik be, hogy Nikolai törvényes lánya, a későbbi fejezetekből pedig kiderül, hogy azért törvényes, mert az édesanyját feleségül vette az árny.
Nikolai szerint ízig-vérig eddig ismeretlen nevű anyjára ütött, s mivel nem idősebb Jamesnél, ez azt jelenti, hogy tizenhat-tizenhét év körüli, felemás szemű lány. 2004. október 30-án született, testvérei Lamia (965-2022), Megaera (966-1666), Nicodemus (971-973) valamint Lilith (1927-1944).
Geneviève Potter, Richard Potter, Isis Potter (valamint más, nem ismert hibridek) féltestvére.
Érdekességek:
Lamia a görög mitológia gyermekevő szörnyetegévé vált, miután saját gyermekeit Héra féltékenységében megölte.
Megaera az Erinnüszök, azaz a bosszúállás véres istennőinek az egyike a görög mitológiában, Gaia és Uranosz gyermeke.
Nicodemus egy farizeus volt, aki titokban kereste fel Jézust, nevének jelentése a nép legyőzője, vagy aki a néppel győz.
Lilith démon, sokak szerint Ádám első felesége, gyermekgyilkos.
Kiegészítő információk a sorozathoz:
1.) Amint Drusilla édesanyjának pontos kilétére fény derül, fel fog kerülni a spoileres családfa, amin jól látható lesz, hogy Drusilla nővére, Lilith az Evans család tagja, ugyanis férjhez ment a vele egykorú Adam Evanshöz. Mivel eddig nem tudtam eldönteni, hogy elárulom-e a létezését vagy sem, nem került fel az eddigi családfákhoz. Adam Evans (1927) Robert Evans (1900-1956) valamint Helen Blake (1901-1967) első fia, Harold Evans (1932-1979) testvére. Ebben a sorozatban Harold Petunia és Lily Evans édesapja, tehát Adam így a nagybátyjuk. Amolyan nagy-nagybácsi Harry számára, és még távolibb bácsi Albusék számára.
Megemlítendő az is, hogy Lilith járt a Roxfortba, a Hollóhátba került, valamint Voldemort Nagyúr évfolyamtársaként amolyan szerelemféleség is lehetett a későbbi feketemágus számára.
2.) Nővére, Lamia testvérgyilkosként híresült el – Megaerával valamint Lilith Evansszel is ő végzett. Végül Drusilla ölte meg, miután őt is megpróbálta a testvéreik után küldeni. Egyedül Nicodemus képez kivételt, ő ugyanis betegségben hunyt el.
3.) Drusilla leszbikus, a hatodik kötet során titkos viszonyt folytat Mordaddal, és mivel Marianne lelkének egyik gazdateste, Theodoric Potterrel is.
4.) Az Utolsók sorozat tragikus sorsú Antigonéja.

„A lány, aki a torkára lépett, nem lehetett idősebb Jamesnél. Szurokfekete hajú volt, de olybá’ tűnt, mintha hajszálak helyett kígyók tekergőztek volna a fején. Linda nem volt benne biztos, hogy nem a szeme káprázott.”
– Az utolsó lélekőrző 30. fejezet
Helló, kedveském! (ismételten Trelawney professzort idézve). A kíváncsiság idevezérelt a blogodra, és láttam, hogy a távollétemben változott ez-az. Az Új szereplők közül Drusillát rögtön elolvastam, utána meg a Weasley-unokatestvéreket. Semmi újat nem tudtam meg, mégis tetszett. Valamiért az az érzésem, hogy neked ez a szereplő-adatlap készítés sokkal jobban megy, mint nekem. :) Illetve gratulálok a fejlécedhez, gyönyörű! Az előző is szép volt, ám ez még jobb. :) Ja, és ne haragudj, amiért ezidáig nem olvastam el a lélekőrző új fejezeteit,de megígértem magamnak, hogy előbb befejezem annak a fejeznek az írását, amivel egy hónapja szórakozom, és csak utána fogom olvasni a te művedet. Ez lesz a jutalom. :D:D Erről jut eszembe, randim van a füzetemmel, be kell fejeznem azt a fejezetet, mert már alig bírom megállni, hogy ne olvassam el Albusék kalandjait.:) Ez már tényleg függőség, úgy sejtem. :D
VálaszTörlésVictoria
Szia! ^^
TörlésNagyon megleptél ezzel a véleménnyel, de nagyon örülök, hogy írtál. :) A válaszom amúgy írás alatt áll a mailedre, hamarosan érkezik, csak elfoglalt voltam az utóbbi napokban.
Változott bizony, szeretném egy kicsit átalakítani az oldalt, máshogy rendezni ezt-azt, kiszedni a sok spoilert, mert rájöttem, túlságosan is elkényeztettelek titeket ilyen-olyan lehetőségekkel... :D
Igazából ezek az adatlapok nem is arra szolgálnak, hogy új információkat tudjatok meg, hanem ha esetleg nehezen megy összerakni, hogy kiről mit érdemes tudni, ki kivel, hogyan, akkor hátha ezzel könnyebb lesz. :) A múltkor én is nézegettem a blogodat, szerintem nagyon jól megy neked is.
Örülök, hogy tetszik a fejléc, majd a 6. kötetre lehet, hogy még változni fog. :)
Ne kérj emiatt elnézést, én sem nagyon érkeztem még Valékhoz. Akkor jössz, amikor tudsz. :) Nekem kéne belehúznom, mert én nagyon le vagyok nálad maradva. De igyekszem, ígérem. ;)
Detti ^^